Arculattervezés

Az ötlettől a márka megszületéséig

A terv, sőt talán már az annak eredményeképpen megszülető céged megvan. Jön a következő lépés, ami nem más, mint a branding folyamatok.

Ehhez a lépcsőfokhoz érve döbbensz rá először, hogy ez fényévekkel nehezebb feladat, mint hogy bejegyeztesd vállalkozásod. A márkaépítés egy sokrétű és magasfokú precizitást, valamint következetességet igénylő munkafolyamat.

Arculati elemek

Ennek egyik fontos része az arculat, minden arculati elem –így például a logód, céged mottója, a színek, a formák, az használt ikonok, amik egy egységet alkotva, valamint külön-külön könnyen azonosítható márka alapját eredményezik.

Az emberek, mint megannyi másról, úgy egy adott márkáról is gyorsan alkotnak véleményt. Ezért különösen fontos, hogy minden közvetítő csatornán lévő megjelenéseid azonnal pozitív benyomást keltsenek potenciális ügyfeleidben.

Miért fontos, hogy kitűnj?

A felmérések szerint amennyiben ugyan azon reklámfelületen két külön cég is szerepel, -melyek tevékenységüknél és szolgáltatásuknál fogva ugyan azon szektorba tartoznak-úgy az lesz esélyesebb az ügyfél megnyerésére, amelyiket a legrövidebb idő alatt azonosítja és társítja hozzá pozitív érzelmi behatást.

“Egységben az erő”

A mindennemű egységes megjelenés értéket, megbízhatóságot, profizmust sugall. Ezért fontos, hogy márkád akár egy online reklámkampányban, egy szórólapon vagy akár egy termék csomagolásán jelenik meg, illeszkedjen az arculathoz.

Annak legegyszerűbb módja, hogy ez mindig és minden felületen valóban egységesen teljesüljön egy a márka stílus elemeit összefoglaló arculati kézikönyv lehet segítségedre.

Az arculati kézikönyv funkciójáról és jelentőségéről egy már korábbi bejegyzésünkben szedtük össze a legfontosabb információkat.

 

Bárka Szeged

Arculattervezés

MEZŐGROUP

Arculattervezés, Webfejlesztés

Gidrán Egyesület

Arculattervezés, Webfejlesztés
Továbbiak betöltése All items have been loaded

Ideje beszélnünk a projektedről?

Vissza a tetejére